Szerelem, 300 km/h-val - 6. fejezet

Begépeltem, és meghoztam a következő fejezetet! Köszönöm szépen a kommentárokat, a rájuk adott válaszok megtalálhatók az előző fejezet végén! :) Ehhez is várom a véleményeteket, ötleteket!
Játékra hívlak titeket! A fejezetben utalást teszek egy közmondásra, vastagon emelem ki, hogy biztos megtaláljátok! Akkor jön a következő fejezet, ha valaki leírja, konkrétan melyik közmondásra gondoltam! Tehát akár már fél órán belül, de akár egy hét múlva is lehet rész, csak rajtatok múlik! :P

A fejezet 14 éven aluliaknak nem ajánlott, bizonyára csak nagyon keveseket tántorít el, de én szóltam, és felelősséget nem vállalok a következményekért! :P

Bizalom

— Jó reggelt! – mosolyogtam rájuk, és helyet foglaltam Jaime mellett, aki rögtön átölelt.
— Furcsa, de mindenképp kedves látvány vagytok – jegyezte meg Raniero.*
— Raniero vasfegyelmet tart, úgyhogy reggeli után edzenem kell – húzta el a száját Jaime.
— Ötletetek van már?
— Még nincs. A hotelnek van edzőterme.
— Mi lenne, ha úszással kezdenétek?
— Nekem rendben van, csak Jame** ne puhuljon el.
— Édes, remek ötleteid vannak!
— Örülök, hogy elismered! – vigyorogtam Jaimére. – Az uszoda után meg mehettek kondizni, addig én szaunázom. Vagy megkeresem Viviant, itt van már a Merci?
— Azt hiszem, még nincs, de a McLaren most érkezett.
— Hú, Jens ki fog akadni!
— Nem jobban, mint Whitmarsh! A helyetekben én jobban félnék tőle!
— Nem félünk senkitől! – vágott közbe Jaime. – Ran, kérlek, már döntöttünk, ne rémítgess!
— Na, jó! Irány a reggeli!
— Azért megengeded, hogy én is felöltözzek? – húzta fel a szemöldökét Jaime kérdőn.
— Hát… - néztem végig rajta. Csak egy rövidnadrágban és egy pólóban aludt. – Szerintem így is nagyon dögös vagy! – vigyorogtam rá, közelebb hajolva, miközben az ujjaimmal a felsőtestén zongoráztam.
— Na, azt hiszem, én megyek! Egy óra múlva az uszodában? – állt fel Raniero, mikor szenvedélyes csókban forrtunk össze. A szemem sarkából láttam, hogy Jaime feltartott hüvelykujjal jelez neki.
— Szívesebben edzenék másképp! – húzta le Jaime egy mozdulattal a felsőmet, mikor magunkra maradtunk, és kezdte a vállamat csókolgatni, mire jóleső sóhaj szakadt fel belőlem. Egy pillanat kellett ahhoz, hogy az ő pólója is a földön végezze, aztán kezeim a tarkójáról a mellkasára siklottak, és egy határozott mozdulattal hanyatt löktem a kanapén. Ráhajolva szórtam apró puszikat először csak a kulcscsontjára, majd egyre lejjebb haladva, miközben a hasát simogattam.
Az ujjaimmal körberajzoltam a mellkasán domborodófélben lévő izmokat, majd az útvonalat az ajkaimmal is megtettem. Aztán egy őrült ötlet nyomán a kezem lejjebb csúszott. A lélegzetünk egyszerre akadt el, ahogy az anyagon keresztül megérintettem a férfiasságát.
Kíváncsian néztem a szemébe, miközben végig simítottam az érzékeny testrészen. A tekintete végtelen óceánként nyelt el, amiben csak úgy kavarogtak az érzelmek: szerelem, vágy, bizonytalanság. Utóbbi hatására értetlenül hagytam abba a kényeztetést, és egyenesedtem fel.
— Valami baj van? – kérdeztem megszeppenve.
— Mi baj lenne? – ült fel, végigsimítva az arcomon.
— Mintha… mintha nem lettél volna biztos – sütöttem le a szemem. Egy pillanatig a némacsendet csak a lent nyüzsgő fotósok törték meg.
— Édes, nincs semmi baj! – a hangjából ítélve elmosolyodott. Még mindig a kanapét fixíroztam, a gyűrődések túlzottan érdekesek voltak. – Annie, nézz rám! – tette az ujját az állam alá, és emelte meg a fejem, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. – Én teljesen biztos vagyok! Csak azt nem tudom, hogy te felkészültél-e? Nem akarom, hogy elkapkodd!
— De én együtt akarok lenni Veled!
— Tudom! Vagyis gondolom! – nevetett fel. – De akkor is ilyen biztos lennél, ha most azonnal letámadnálak? – kérdezte, közben pedig a térdemtől kezdve végigsimított a belső combomon. A mondat végén már nőiességemet érinthette volna, a farmeron keresztül, de a bikini vonalnál megállt, mikor alig észrevehetően megremegtem. Emellett becsuktam a szemem, és a levegőt is rendszertelenül vettem.
— Nem sietünk! – csúszott fel a keze a derekamra, és átölelve megcsókolt. Utáltam magam, lelkiismeret furdalásom volt, amiért nem tudok bízni Jaiméban, és mert ezt kimutattam. Könnyezve viszonoztam a lágy, romantikus csókot, mire Szerelmem elhúzódott tőlem.
— Hey… - törölt le egy könnycseppet az arcomról. – Semmi baj, Annie! Csss… - ölelt át újra, magához szorítva.
— Szeretlek! – suttogtam. Valahogy késztetésem volt, hogy biztosítsam őt az érzéseimről. És magamat is. Ez a szó most olyan volt, mint valami mentőkötél.
— Én is szeretlek, Édes! El sem hinnéd, mennyire! – cirógatta a hátam. Pár percig még élveztük egymás közelségét, mielőtt elváltunk volna.
— Felöltözöm, aztán lemegyünk reggelizni, és totális döbbenetet keltünk! – olyan izgága élvezettel mondta, amitől muszáj volt elmosolyodnom.

Öt perccel később már kézen fogva sétáltunk a lift felé.
— Úgy érzem magam, mintha a vesztőhelyre indulnék – osztottam meg Jaimével, miközben a liftre vártunk. Aztán az ajtó kinyílt, és ott állt Corinna és Michael Schumacher.
— Jó reggelt! – köszöntött minket derűsen, miközben beszálltunk melléjük. – Földszint? – bólintottunk, ő pedig a gomb után nyúlt, de mozdulat közben ledermedt, és visszanézett ránk. Beharapott ajkakkal vártam a „Nagy Öreg” reakcióját.
— Ti… hm… - bámult még mindig minket.
— Szedd össze magad, Drágám! – kuncogott fel Corinna, és benyomta a földszint gombját. – Mióta vagytok együtt? – kérdezte kedvesen.
— Spanyol és Monaco között jöttünk össze. – válaszolt Szerelmem.
— Még hogy Törökország unalmas lesz! Ha bárki rosszul fogadná, csak szóljatok, és helyre teszem! – kacsintott ránk Herr Schumacher, mire mindannyian elnevettük magunkat.
Egy perccel később kinyílt a lift ajtó, és egy Red Bull és Ferrari szerelőkkel teli hallban találtunk magunkat. Sóhajtva indultam meg, a kezeinket összekulcsolva, pár lépésre tőlünk pedig a Schumacher házaspár igyekezett az étterembe. A zsivaj lassan halt el, ahogy egyre többen vették észre kettősünket.
— De ja vum van – közöltem Jaimével csendesen.
— Elhiszem, de muszáj ilyen lassan mennünk?
— Hogy is van az a közmondás a lassúságról és az akasztásról?
— Nem tudom.
— Akkor mindegy – sóhajtottam, és beléptünk az étterembe. Egy szélső asztalnál ült pár Toro Rossós és Red Bullos szerelő, Buemivel és Sebivel. Feléjük vettük az irányt.
Ahogy egyre többen vettek minket észre, úgy fagyott meg egyre nagyobb része az étteremnek, pont, mint Santo Domingóban vagy a hallban. Victorék már nem is figyeltek ránk, épp csak köszöntek, mikor közéjük ültünk. Aztán folytatták a megkezdett témát, ami elég nehéz volt, tekintve, hogy az asztaltársaság fele minket bámult.
— Ti jártok? – találta meg a hangját Sebastien.
— Néhány napja – vigyorgott Jame, mire kuncogva adtam le a rendelésem.
— Hát, Haver, igazán szerencsés vagy. Én is szívesen kipróbáltalak volna. – Jaime felhördült, és villámokat szóró szemeket vetett csapattársára. Az asztal alatt megfogtam a kezét nyugtatás gyanánt.
Azonban, amin meglepődtem, hogy Sebi is Szerelmemhez hasonlóan reagált, annyi különbséggel, hogy Ő fel is pattant. Egy pillanatig farkasszemet nézett a két pilóta, amit mindannyian döbbenten figyeltünk, majd Seb elköszönve lépett le. Egy puszit nyomva Szerelmem arcára, futottam után. A társalgó bejáratában értem utol.
-------------------------------------
*: sehol sem találtam Jaime edzőjének nevét, tehát kreálnom kellett neki egyet. Ha valaki esetleg tudja, az írjon, és kijavítom! --> javítottam, köszönet érte Briginek! :)
**: ejtsd Gémi. Jaime beceneve, a barátai hívják így, illetve Jameson-nak (Gémiszon)