Kényszerű Karácsony

Ezt a novellát tavaly Karácsonykor írtam. Az eredeti érzést és indokot máig nem felejtettem el, de azóta sok minden változott.
Pár hete kezdtem neki átírni, egy kicsit bővítettem rajta. Ezzel a művel szeretnék Nektek Boldog és Szeretetteljes Karácsonyt kívánni. Remélem tetszeni fog! :)

Lassan féléve ismertem Patrikot. Igazán helyes srác volt, mindig kitalált valami bókot. Túl voltunk már pár randin, amik a városaink közti kisebb távolság miatt ritkábban jöttek össze, mint szerettük volna.
December 24-e, Szent Este napja volt. Előzőleg egy barátnőmnél voltam, együtt mentünk egy koncertre. A terv az volt, hogy Patrik kocsival jön értem Sárához, és náluk töltöm a fél napot, 3-4 óra körül pedig haza megyek. Az időjárás azonban közbe szólt.
— Rendben leszel? – kérdezte Sára ismét. Patrik a táskámat pakolta be a Toyota hátsó ülésére.
— Ne félts, nem esznek meg! – vigyorogtam barátnőmre, hisz pontosan tudtam, mire gondol valójában.
— Na, jó, te tudod! – sóhajtott beleegyezően, és levette gyanakvó tekintetét a felénk visszaforduló Patrikról.
— Köszönöm a remek napot és estét! Boldog Karácsonyt! – öleltem meg Sárát, aki viszonozta a gesztust.
— Én is köszönöm! Remélem, minél hamarabb megismételhetjük! Jó szórakozást, és Boldog Karácsonyt!
— Meg lesz, azt hiszem – kacsintottam cinkosan barátnőmre.
— Majd beszélünk, szia! – fordultam végre Patrik és a kocsi felé.
— Mindenképp, sziasztok! – integetett, míg el nem fordultunk a sarkon.
— Na, és milyen volt a buli? – pillantott rám Patrik, miközben a pirosnál várakoztunk.
— Nagyon jó! – lelkendeztem. – Rengetegen voltak, de szerencsére nem nyomorogtunk. A csapat pedig remekül játszott! Méltó befejezése volt a turnénak!
— Akkor jól szórakoztatok – állapította meg mosolyogva.
— Még annál is jobban! – ezzel röviden elmeséltem, mit is csináltunk abban a másfél napban Sárával, majd áttértünk az elmúlt hetek elemzésére. A beszélgetés közben pedig megérkeztünk Patrikékhoz. Beállt a garázsba, majd kivéve a cuccomat mentünk az ajtóhoz. Természetesen előre engedett, majd a fal mellé lerakva a táskát, segítette le rólam a fehér kabátomat.
— Anya, megjöttünk! – kiáltotta, mikor már a saját kabátját vette le.
— Sziasztok! – jelent meg valószínűleg a konyha ajtajában egy vállig érő, barna hajú nő, majd lépett elénk.
— Anya, bemutatom Szonját! – nézett rám Patrik.
— Csókolom! Izé… Örvendek! Tarjáni Szonja vagyok! – kezdtem bele zavaromban, majd pirulva javítottam.
— Szia! Anna vagyok, és én is örülök! És nyugodtan tegezz! – mondta mosolyogva, majd egy kézfogás után két oldalról megpuszilt.
— Apa! Ő itt Szonja! – szólította meg az időközben szintén hozzánk lépő, kissé sörhasú férfit.
— Varga István! Örülök, hogy megismerhetlek!
— Tarjáni Szonja! – fogtam kezet Istvánnal is. A bemutatkozás után ettünk egy-egy szendvicset, majd felöltözve indultunk a városba egy kis sétára. Pár perc alatt elértünk a fő térre, ahol egy közepes méretű jégkorcsolyapálya állt, bérlési lehetőséggel, illetve vásár is volt. Rövid egyezkedés után béreltünk egy-egy kori cipőt, és már suhantunk is a jégen, egyre róva a kűröket, nagyokat nevetve. Körülbelül 45 percig bohóckodtunk, mire úgy döntöttünk, hogy eleget estünk.
— Köszönöm, ezt nagyon élveztem! . mondtam, miközben leadtunk a cipőket.
— Örülök. Forralt bor, vagy lángos? – fordult a vásár felé, és átkarolva a derekam indul meg az egyik oldal mentén.
— Legyen forralt bor! Gondolom anyud úgyis főzött, ne legyen hiábavaló a munkája.
— Nem lenne. De erre iszunk! – vigyorgott Patrik, és az egyik bódénál megállva kétszer két deci forralt bort kért. Kortyolgatva a forró italt nézelődtünk a tárgyak között, és remekül éreztük magunkat.
— Ezt nézd, de szép! – emeltem meg egy aranyláncot, amin egy egyszerű, de annál szebb medál volt.
— Tényleg szép. Nekem is tetszik. – helyeselt Patrik, majd egy mozdulattal akasztotta le.
— Fordulj meg! – utasított, én pedig meglepve engedelmeskedtem. Pillanatokon belül már a nyakamban lógott az ékszer.
— Illik hozzád. Mennyibe kerül? – fordult a megjegyzés után az eladóhoz.
— Hétszáz forint.
— Megveszem. – mondta Patrik, és már vette is elő a pénzt. – Boldog Karácsonyt!
— Na, de…
— Semmi de! Mondtam, ajándék! – fojtotta el tiltakozásom.
— Köszönöm! – mondtam egy sóhaj kíséretében, és hálás szemekkel néztem a zöld íriszekbe, melyek csillogva tartották fogva tekintetem.
— Gyere, menjünk! – lépett mellém, és ölelt át oldalról. Fázósan bújtam hozzá, így indultunk vissza. Körülbelül fél óra andalgás után érkeztünk meg. Levetkőzve ültünk le a konyhába, ahol Anna sütött, és forró csokit iszogatva figyeltük a kinti havazást, ami egyre erősödött. Miután az ital elfogyott, felmentünk Patrik szobájába. Halk zene szólt, miközben beszélgettünk, rengeteg nevetéssel fűszerezve, egyáltalán nem figyeltük az idő múlását, épp ezért lepett meg, mikor egyszer csak Anna kiabált fel:
— Patrik, lejönnétek?
Kérdőn néztünk egymásra – Máris mennem kellene? –, majd elindultunk a lépcsőn. Előtte még ránéztem az éjjeliszekrényen álló órára – 11:23-at mutatott. A konyhában remek illat gomolygott. Egy másodpercre megálltam az ajtóban, és lehunyt szemmel szippantottam a mézeskalács, a fűszerek, és a forralt bor lélekmelengető illategyvelegéből. Mikor felnéztem, Anna épp a tv-t kapcsolta ki.
— Mi történt, Anya? – állt meg Patrik az asztal mellett.
—Épp most mondták a híradóban, hogy hatalmas hóvihar várható, ami végülis már el is kezdődött. Mindenkit elég erélyesen megkértek, hogy maradjanak otthon, és törölték az összes buszt és vonatot a további rendelkezésig az egész Alföldön. Ez azt jelenti, hogy nem mehetsz haza. Sajnálom! – nézett rám. Kővé dermedtem
.
—Hogy-hogy...? – dadogtam. Értetlenül tekintettem Patrikra, majd Annára, és vissza. Egyszerűen nem akartam elhinni!
— Felhívjuk anyukád, és elmondjuk neki. A ma éjjelt itt töltöd, és holnap, amint lehet, haza mész. Ez lesz a legjobb!
Megszólalni se tudtam, annyira mellbe vágott a hír. Hóvihar? Itt? Hogy-hogy? Miért pont most? Kivágódott az ajtó, és jeges levegő áramlott be rajta, amitől megrázkódtam. Patrik apja, és nagyszülei jöttek meg.
— Épségben ideértetek? Nincs semmi gond?
— Nincsen, bár jó, hogy autóval voltunk, gyalog visszafújt volna a szél.
—Bolond egy idő, az biztos! – mondta a nagyapja. Ez már sok volt. Lerogytam a legközelebb álló székre, és némán meredtem magam elé. Szent Este van, és nem töltöm otthon! Nálunk ez az ünnep mindig hatalmas családi összejövetelek apropója volt, már az is nagy dolog volt, hogy délután mentem volna haza. Most ez a terv is meghiúsul. Persze a nagyszüleit elhozták! gondoltam mérgesen, majd gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot. Még nincs annyira rossz idő, és a városban közlekedni sokkal rövidebb és biztonságosabb, mint egyik városból a másikba! Ráadásul épp ezért érkeztek hamarabb.
— Szervusz, Aranyom! – ölelt meg Patrik nagymamája a bemutatkozás után.

Patrik szobájában álltam az ablak előtt, és a kinti hófergeteget néztem. A pelyhek hatalmas szemekben hulltak alá, ha a szél egy-egy pillanatra nem kavarta őket össze-vissza. Pokoli idő. Egyszer csak Patrik hátulról megölelt.
— Tudom, hogy nem erre számítottál, és hogy szomorú vagy, de kérlek, próbáld meg a jó oldalát nézni! Én örülök, hogy együtt lehetünk! És mellesleg Anya isteni Karácsonyi Vacsorát készít! – súgta a fülembe, és megpuszilt. Szembe fordultam vele.
— Igazad van! Talán így volt megírva, hogy ma itt kell ragadnom! – mosolyogtam picit ironikusan, hisz nem igazán hittem az eleve elrendelésben, most mégis jól esett ráfogni. Aztán átöleltük egymást.
— Gyere, válassz valami filmet! – húzott az ágyra., és egy nagy köteg dvd-t rakott elém.
— Vagy akár ki is lottózhatod, addig én csórok valami sütit! – tűnt el az ajtóban egy kacsintás kíséretében. Egyedül maradtam, és ahogy a dvd-k között válogattam, már nem is éreztem magam annyira rosszul! Hiszen azzal tölthetem a Szent Estét, akit szeretek! Egy vígjátékra esett a választásom, majd miután vége lett, lementünk, és segítettünk a főzésben. Főleg a sütemények korai eltüntetésében! Kaptunk is érte néhány kedves szidást. Hat óra felé alább hagyott a vihar, így kicsit kimehettünk az udvarra elseperni a lehullott adagot, illetve hógolyózni. Végül inkább hóembert építettünk. Másfél óra múltán fázósan, átfagyva menekültünk be a meleg nappaliba, ahol rengeteg nevetés közben forró csokit, és forralt bort ittunk. A hóvihar pedig ismét feltámadt. A Karácsonyi Vacsora is tényleg nagyon finom volt, degeszre ettük magunkat. A fát pedig nagyon szépen sikerült feldíszíteni.

Ez a Szent Este nem úgy telt, ahogy eredetileg terveztem, de egy percét sem bánom, és az egész napot élveztem!