Szerelem, 300 km/h-val - 25. fejezet

Sziasztoook! :D Na, mit hoztam én nektek? :D A feji után találjátok a képeket. Még mindig egész hihetetlen, de Sebastian Világbajnok! :) Most, hogy fel kellett kicsit elevenítenem az Olasz Nagydíjat, úgy tűnt, mintha legalább évekkel ezelőtt lett volna, nem pedig csak hetekkel. :P Ha valakit bővebben érdekelnek az események, itt megnézhetitek az összefoglalót! :)

A részhez most kommenthatárt szabok, régen volt már, és csak az a három-négy ember ír azóta szinte állandó jelleggel, kíváncsi vagyok a véleményetekre, illetve kell a lelkesítés, mert nem haladok a történet írásával valami fantasztikusan! :(

Tehát: 10 komi után jön a következő, összeszedem magam és megírom, ha látom, hogy érdekel Titeket! :)

Enjoy!

Keserédes boldogság

— Jázmin, megjöttek a lányok! – szólt fel Anya másnap délelőtt.
— Megyek! – tettem le a szemceruzát, megigazítottam még a hajam, végigmértem utoljára az öltözékem, aztán a táskám felkapva robogtam le a lépcsőn.
— Sziasztok! Szia, Edit! – öleltem meg a lányokat, majd Kitti édesanyját is.
— Szia, Jázmin! Jól nézel ki. – mosolygott rám a nő.
— Új felső, új farmer – válaszoltam, de tudtam, hogy nem pont így érti a dicséretet. – Gyertek már, meg akarom mutatni a Kicsikémet! – ragadtam meg két barátnőm kezét, és húztam ki őket az udvarra, ahol elénk tárult a narancssárga Suzuki Swift, teljes életnagyságban. Apuéktól kaptam a kocsit, egy használtautó kereskedésben találtak rá, pedig viszonylag újnak számított.
— OMG, ez nagyon édes!
— Nagyon jól néz ki! És pont jókor, az én Drágám helyett! Csak végezne már vele a szerelő!
— Visszakapod, ne félj! Na, megyünk?
— Hozzuk a cuccokat, és indulhatunk!
Öt perc alatt indulásra készen álltunk az autók mellett, izgatottan várva, hogy elindulhassunk Budapestre, beköltözni. A lányokkal hárman a Suzukival mentünk, Anyuék Edittel pedig a nő kocsijával követtek minket. Végigbeszélgettük és nevettük az utat, majd a ház előtt leállva kezdtünk el behurcolkodni. Szerencsére a helyiségek be voltak rendezve, a fürdő, a konyha és a kamra feltöltve.
— Na, szóval: a földszinten a konyha, kamra, és nappali, az emeleten három szoba külön fürdőkkel. Enyém a lépcsőtől nézve a jobboldali! – vigyorogtam a lányokra, ahogy behoztuk az összes bőröndöt és dobozt a két autóból.
— Akkor nekünk nem sok választás maradt. – jegyezte meg Csenge, és a lépcsőn felrohanva nyitottak be a másik két szobába, aztán – a helyiségek megegyezősége miatt – egy perc alatt sikerült megegyezniük.
— Jól van, mi most megyünk. Rendezkedjetek be, és legyetek jók! – ölelt meg Apa, és adott puszit a hajamra. Elbúcsúztunk a szülőktől, azután sóhajtva dobtuk le magunkat a kanapéra, kényelmesen elhelyezkedve egymás hegyén-hátán.
— El sem hiszem, hogy tényleg itt vagyunk!
— Szokd a gondolatot! Meg kellene mozdulnunk! – ásított Kitti.
— Igen, kipakolni, meg csinálni valami kaját. – helyeseltem.
— Vagy rendelhetnénk pizzát.
— Meg elmehetnénk bulizni. Nem ártana most felfedezni a jó helyeket, hogy ne a tanévben kelljen még ezzel is foglalkoznunk!
— Ez legyen a legnagyobb gondunk ebben a félévben!
— Na, jó, én összedobok valami kaját. Tészta, vagy valami egészségesebb? – kecmeregtem ki a két lány alól, mert persze, hogy rám feküdtek.
— Kaviár, osztriga és orosz krémtorta jöhet! – pislogott rám szépen Kitti, mire felkaptam az egyik párnát, és hozzávágtam.
— Akkor csináld meg magadnak! – vigyorodtam el, és ott hagyva őket mentem át a konyhába, hogy pár perces nézelődés után a gyrosra essen a választásom. Nekiálltam elkészíteni, közben pedig hallottam, ahogy barátnőim lassan felkelnek, és elindulnak kipakolni. Egyre el is készültem, így, miután ettünk, rájuk bíztam a mosogatást, majd én is felmentem, hogy elkezdjem belakni a szobámat, ami valószínűleg hosszú időre válik az otthonommá. Kiszedtem a ruháimat, és az ágy melletti, tükrös szekrénysorba rendeztem őket színek szerint, majd jöttek a füzetek, írószerek és a dísztárgyak.
Miután mindezzel készen lettem, elégedetten néztem végig a szobán. Rögtön a bejárat mellett az ágy, szemközt a szekrény. A fekhellyel szemben íróasztal és egy kisebb polc, a tükörrel szemben pedig az utcára néző ablak, akkora párkánnyal, hogy kényelmesen oda telepedhetek. A szoba berendezését adta még egy kis puff, illetve egy alacsony asztal. Estefelé járt már az idő, így leültem a laptophoz, és miközben megnéztem az e-mailjeim, már hívtam is Skype-on Jaimét.
— Szia! – mosolyogtam a kamerába.
— Szia, Kicsim! Hogy vagy? – igazította meg a mikrofont, és halkított az elektromos zenén.
— Iszonyúan hiányzol, de ezen kívül elviselhetően. Sikeresen beköltöztünk, már itt is ebédeltünk.
— A képeket elküldted?
— Épp az előbb – bólintottam. Még a Belga futamkor megígértette velem, hogy készítek fotókat a ház helyiségeiről. Kopogtak, és a következő másodpercben Kitti kukkantott be.
— Akkor elmegyünk valamerre? Hello, Jaime!
— Persze, mehetünk. Fél kilenckor, a nappaliban?
— Oké – bólintott, majd ment ki. Körülbelül egy órát beszélgettem szerelmemmel mindenféléről, illetve Sebastiant is bekapcsoltuk, aztán elköszönve tőlük írtam egy sms-t Anyuéknak. Tusolás után egy narancssárga ujjatlan, mell alatt arany csíkos felsőt és egy farmer rövidnadrágot vettem fel, enyhén kisminkeltem magam, és néhány csattal eltűztem a hajam, végül nyolc óra harmincöt perckor léptünk ki a házból.

Az egyetemen eltöltött első hét laza volt. A másfél órás előadásokból tíz-tizenöt perceket tartottak meg, elmondva a fontosabb tudnivalókat, így a lányokkal mindennap be tudtunk ülni a felfedezett, hangulatos kis kávézóba és egyben étteremben, a Trattoriába, megbeszélni az eseményeket, amihez szerdán már Betti, egy csoporttársam, illetve Gabi, Kitti csoporttársa is csatlakozott hozzánk. A péntek délelőtti, egyetlen órám is csupán tíz perces volt, amiről egyből Ferihegyre mentem, és felszálltam az Olaszországba tartó gépre.
— Sziaaaaaa! – ugrottam Jaime nyakába, és csókoltam meg szenvedélyesen. Bal karommal a vállába kapaszkodtam, míg jobbomat a tarkójára simítva húztam minél jobban magamhoz, míg ő a derekamnál ölelt szorosan. Olyan volt ez a csók, mint fuldoklónak a friss levegő, s valami azt súgta, hogy ez az érzés minden egyes találkozásunknál elő fog jönni, s erősödni fog.
Percek múltán engedtük csak el egymást, majd mentünk be a kis szobába, ahol a szabadedzések alatt pihenhet kedvesem, hiszen a második szabadedzés előtt értem ide. A hátra levő időt végigbeszélgettük, s csak akkor engedtem el a fiút, mikor be kellett ülnie a kocsiba. Ekkor indultam el megkeresni a többi ismerőst, hogy váltsak velük is pár szót.
A szombati időmérő sajnos nem alakult a legjobban, a sorrend Alonso, Jenson, Massa, Webber, Hamilton, Sebastian, lett, Jaime pedig csak a tizenhatodik kockát tudta megszerezni. A kötelező interjúk után a hotel halljában ültünk le beszélgetni a két sráccal, amelyhez csatlakozott Jens és Lewis is, illetve a két Nico, Michael, Felipe Massa, Lucas és Bruno váltotta egymást. A két brazillal sokat nevettünk, sikerült egy kicsit jobban megismernem Felipét, szimpatikus volt az állandó pozitív hozzáállása és vidámsága, annak ellenére, hogy a csapat csúnyán Alonso mögé utasította, mégha ezt nyíltan senki sem mondta ki. A német futam után nagyon mélyre ásta magát a szememben az olasz csapat, rossz volt látni, hogy egy ilyen nagy múltú és nevű istálló hova süllyed, és mit tesz egy remek versenyzővel.
— Régen mindig a Ferrariról álmodtam. – mondta Jaime este, mikor már az ágyban feküdtünk. – Aztán jött a Red Bull és a Toro Rosso, és már egyáltalán nem vonz.
— Valami azt súgja, hogy az RB-vel többre viszed, sőt, akár még a Renault-val is ez lenne a helyzet.
A másnapi futam után az eredeti tervemhez képest maradtam. Vigasztalnom kellett kicsit a két fiút, főleg Sebit, amiért Webber az élre állt, míg ő csak az ötödik helyen állt a pontversenyben. Az esti partyra egy olajzöld ruhát vettem fel, melynek a pántja elől keresztezte egymást, s a derekán egy fekete öv dobta fel. Vigyorogva figyeltem, ahogy Jaime egy zöld inget vesz, hogy összeöltözhessünk.
Ez a vigyor másnap reggelig tartott, mikor a reptéren elbúcsúztam nagybátyáméktól és Jaimétól. Megígértem neki, hogy nem sírok, s bár a torkom és a szívem a lehető legkisebbre ugrott össze, mégis sikerült tartanom magam.

--------------------------------------

Jázmin Suzuki Swiftje

A budapesti lakás nappalija, konyhája, Jázmin szobája (nem teljesen ilyen) és a hozzá tartozó fürdőszoba

A zöld ruha