Szerelem, 300 km/h-val - 9. fejezet

Itt a következő. :) Megint nem szól semmiről, de kellenek ilyen kis pihis, "nyugis" részek a nagy kalamajkák előtt. ;) :P Jó szórakozást, várom hozzá a véleményeteket, ötleteket, stb.

Vallomások

Sebbel a hét hátralevő részén csak futólag találkoztunk, esetleg egy köszönésre futotta, így nem volt alkalmam kérdőre vonni.
Az újságírók természetesen rákaptak a témára, és folyamatosan minket zaklattak. Franz Tost, illetve Christian elintézte egy ejnye-bejnyével, hiszen tudta, hogy nem mi tehettünk róla, hogy ennyire rámenős volt az a hiéna. A pályára menet, a pályán, a pályáról jövet, mindig körülöttünk lébecolt pár riporter, és kérdésekkel bombáztak. Bár számítottunk érdeklődésre, ezt kicsit túlzásnak tartottuk, és egyre nehezebben viseltük el a fokozott kíváncsiságot. Így talán érthető, hogy kedd óta egyetlen „intim pillanat” sem alakult ki közöttünk. Csóknál tovább nem mentünk, ez a fajta közelség viszont igen szenvedélyes és édes volt.
Azonban, ami még a riportereknél is jobban felzaklatott, az egy olyan váratlan esemény volt, amire még álmomban sem gondoltam volna.

Szerda reggel nevetve sétáltunk vissza Szerelmemmel a lifthez, amiből egy kisírt szemű Jessica lépett ki. Az arcomra fagyott a mosoly, ahogy megláttam barátnőmet a bőröndjével.
— Jess… Mi történt? – kérdeztem elhűlve.
— Hazamegyek – szipogta, miközben megölelt.
— Na de miért? Összevesztetek? – megrázta a fejét. – Akkor?
— Szakított velem! Egyszerűen kidobott!
— Mi? Az nem lehet! Jess, állj meg! – kértem, mert a lány rohanva közeledett a kijárat felé. – Jess!
Ahogy kiértünk, a modell lehajtott fejjel vágott át a várakozó és megélénkülő riporterek hadán, én azonban nem tudtam követni, elzárták előlem az utat. Dühösen fordultam meg, és vágtattam vissza, nagybátyám szobájáig meg sem álltam. Csupán a szemem sarkából észleltem, hogy Jaime követ, illetve néha próbál megállítani.
— Mi a fenéért csináltad?! – támadtam rá Jensonre, miután ajtót nyitott. Az arca nyúzottnak tűnt.
— Mit? – kérdezett vissza sóhajtva.
— Ne add az ártatlant, tudod nagyon jól!
— Ne avatkozz bele, nem tartozik rád!
— Nem? A nagybátyám vagy, Jess pedig a barátnőm! És ajánlom, hogy valami elfogadható magyarázattal szolgálj!
— Én sem kérdeztem, mi ez a hirtelen egymásra találás köztetek, téged se érdekeljen az én magánéletem!
Egy percig összeszűkült szemmel vizsgálgattam az arcát.
— Ne hasonlítgass! Igenis jogom van tudni, ha tetszik, ha nem! – szólaltam meg ismét, ezúttal már hidegen.
— Tudni akarod?! Nem tudok tőle koncentrálni, az a baj! – vágta a szavakat az arcomba, aztán becsapta az ajtót. Elhűlve álltam a folyosón, míg két kéz a vállamra nem fonódott, és el nem fordított.
Ahogy Sebivel, úgy Jensonnel sem találkoztam sokat. A székhelyemet áttettem, így a szabadedzéseket és az időmérőt a Red Bull és a Toro Rosso közös Energy Stationjében, illetve a kisebb TR home-ban töltöttem, néztem, Raniero mellett, majd fokozatosan, még több Toro Rossos szerelővel ismerkedtem meg.

—Jajj, Sebi! – sóhajtottam, mikor a két Red Bullos kakaskodásából a német jött ki rosszabbul. Csalódottan figyeltem, hogyan mászik ki a kocsiból, majd mutogat a kamerának. A következő körben Jaime megfutotta a leggyorsabb kört, ezért önkéntelenül is büszke mosoly terült el az arcomon; de gyorsan le is hervadt, ahogy Sebet a hiénák gyűrűjében pillantottam meg.
Az, hogy a McLaren behozta 1-2-be, jó érzéssel töltött el, ugyanakkor az örömöt beárnyékolták a pár napja történtek.
— Nem mégy ünnepelni? – kérdezte mellőlem Franz Tost. Meglepve néztem rá, fogalmam sem volt, mikor vagy hogyan került mellém.
— Kellene? Nicole ott van helyettem és ő bizonyára jobban is örül, mint én.
Hümmögve vette tudomásul, amit mondtam, majd vonult el, én pedig egészen addig nem mozdultam a helyemről, míg Jaime vissza nem tért. Együtt tértünk vissza a szállodába.

— Anya, emlékeztek, mikor mondtam, hogy megismerkedtem a spanyol pilótákkal is? Alguersuarival és Alonsoval – tettem hozzá, hogy tudják, kiről beszélek, bár ezt főleg csak Zsú kedvéért, hiszen Apa otthon volt a Forma1-ben. Ferihegyről tartottunk hazafelé, és úgy gondoltam, ha már szinte az egész világ tudja, akkor ideje lenne elmondanom a szüleimnek is, hogy járunk.
— Jaime, igen. Mi van velük? – nézett Apa a visszapillantó tükörbe.
— Szóval, az a helyzet, hogy nem csak barátok vagyunk. Tudom, nem így kellene elmondanom, meg esetleg bemutatni sem ártana, de Spanyolország óta pörögtek a dolgok, én nem volt alkalmam, meg amúgy sem telefon téma – mentegetőztem, hátha ezzel kicsit javítok a helyzeten.
— Tudunk róla. Azt vártuk, mikor akarod elmondani.
— Tudtok? Honnan? – hápogtam meglepetten.
— Kicsim, milliónyi kamera vesz titeket körül, és azt hiszed, hogy titokban tudod tartani? Láttuk, ahogy kézen fogva sétáltok a paddockban.
— Basszus – csúszott ki a számon.
— Kedves fiúnak tűnik – mondta Anya. – És helyes is, nem véletlenül spanyol – kacsintott rám, mire elvigyorodtam.
— Akkor nincs harag? – kérdeztem reménykedve.
— Jobban örültünk volna, ha tőled tudjuk meg, de legalább elmondtad. De, ugye, biztos vagy benne, hogy nem csak kihasználni akar?
— Száz százalékig! – biztosítottam őket. – Szeretem, és ő is engem.

— A.J., mesélj, mindent tudni akarunk! Milyen volt a fotózás?
— Meg a Nagydíjak? Alguersuari?
— Hogy jöttetek össze? Miért nem mondtad? – természetesen a lányok is azonnal letámadtak, mikor megtudták, hogy itthon vagyok.
— Lányok, szóhoz juthatok?
— Mondd, persze, csendben vagyunk! – emelte fel Kitti a kezét, majd felemelte a Coláját, hogy igyon. A kedvenc kávézónk teraszán ültünk.
— Szóval, Jaimével Spanyolországban jöttünk össze, és – emeltem meg kicsit a hangom, mert Csenge kinyitotta a száját, hogy félbeszakítson. – azért nem mondtam el, mert élőben akartam, nem pedig msn-en, vagy telefonon. Meg különben is pörögtek a napok, egy percem alig volt. De most már tudjátok, és ezennel bocsánatot kérek, amiért a tévéből tudtátok meg.
— Na, és? Mikor jön? Ugye, majd bemutatod? – vigyorodott el Csenge.
— Máris le akarod csapni a kezemről? – kérdeztem tettetett felháborodással.
— Nem, dehogy is! Egyáltalán nem, csak szeretném megismerni! – védekezett, mire elnevettem magam. Ha Jaimét nem is, barátnőimet be tudtam csapni színészkedéssel.
— Nyugi, csak vicc volt! De ti is meséljetek! Mi van Fecóval?
— Aranyos, kedves, szexi, és imádom! – áradozott róla Csenge.
— Legalább nem csak én vagyok szerelmes – állapítottam meg vigyorogva.
— Ja, én vagyok a kakukktojás – nyelte le az utolsó korty Colát Kitti.
— Ami késik, nem múlik! – biztattam.