Ételkérdések

Üdv Mindenkinek! Kb. egy hét kihagyás után itt vagyok. :) Elnézést a kimaradt időért, de nem volt ihletem, meg tudjátok, a bál... :D DE most íme egy meglepetés, aminek remélem, örülni fogtok. A szavazás lezárult, elég érdekes és szoros volt, de az eredmény megvan. Így most Renesmee történetének folytatása került fel. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog, nekem már az írása közben a szívemhez nőtt, őszintén szeretném, ha Ti is ilyen örömmel olvasnátok! :) A véleményetekre természetesen most is kíváncsi vagyok, érdemes-e felrakni a folytatását, vagy hiába kapta a legtöbb szavazatot?

Ételkérdések és kételyek
Furcsa szagú helyen ébredtem. Éreztem Jacob illatát, de nem olyan erősen, mint mikor a hátán ültem. Ez a szag, mely keveredett Jacob illatával, irritálta orromat. Nem tudtam mihez hasonlítani, eddig a legrosszabb, amit ízleltem, és szagoltam, az emberi étel volt, amit Carlisle Nagypapa próbált belém erőszakolni, de ez rosszabb volt annál. Fintorogva fordultam a hátamra, és kinyitottam a szemem. Egy egyszerű, piszkos szürke szobában voltam. A berendezés szegényes, csak egy asztalból és két székből állt, meg persze a franciaágyból, melyben Jacobbal feküdtünk. Az ágynemű is piszkosnak tűnt, de inkább nem gondoltam rá. Bárcsak a saját tiszta, illatos ágyikómban lehetnék! Bárcsak Mami ébresztene, esetleg Apa, vagy Rosie!
Jacob az oldalán horkolt, jobb karja a fejem alatt volt, párna gyanánt, míg baljával átölelt. Az ablakon át láttam, hogy nappal van, de nem akartam Jacobot felébreszteni, bármennyire is szerettem volna. Biztosan kimerült a hosszú loholásban. Így inkább oldalra fordultam, és arcomat elrejtettem Jacob vállgödrében, hogy elnyomjam a bűzt, és vártam, hogy felébredjen. A bőre alatt, ahol orrom majdnem érintette őt, egy ütőér húzódott, benne száguldott a tökéletes, csábító illatú vér. Torkom kínzón kezdett égni, minden levegővételnél jobban és jobban megszomjaztam. Vadásznunk kellene. Jacobnak fel kellene ébrednie. Vajon mióta alszik már? Olyan jó lenne beleharapni. Máskor is megtettem már, ha nagyon szomjas voltam… Talán most sem lenne dühös. Hiszen Apa is csak Charlie Nagypapát tette tabuvá, Jacobot ő is engedélyezte. De talán őt se szabadna? Hiszen Maminak se szabadott senkit megharapnia, lehet, hogy engem is ezért akartak bántani? Ezért jöttek Aroék? Mert senkit sem szabad megharapnom, még Jacobot sem?
Az érintett felhorkantott álmában, majd fordult egyet, aztán rám nézett.
— Jó reggelt, Nessie! Régóta fenn vagy már?
Megráztam a fejem, és felültem. Egy pillanatig néztem az arcát, aztán tenyeremet az arcához nyomtam, megosztva velem szomjam tudatát.
— Ohh. Miért nem ébresztettél fel? Gyere, a reggeli tálalva! – vigyorgott, és karját hívogatón tárta ki felém. Egy pillanatig haboztam, majd ismét megérintettem arcát. „Szabad?”
— Miért ne szabadna? – kérdezte meglepődve.
„Aro bácsiék nem ezért akartak bántani? Nekem szabad embereket megharapnom? Azt mondták rám, veszélyes vagyok.” Jacob arca elsötétült, ahogy megosztottam vele gondolataim, aztán fújt egyet.
— Most gyere, és egyél. Azaz, hogy igyál, aztán elmagyarázom neked, rendben? Tőlem mindig vehetsz vért! – biztosított, majd felült, és a karjaiba vett.
— Gyerünk, Nessie! Ne kelljen örökké várnom! – sürgetett, mikor még mindig bizonytalanul néztem rá. Aztán végül a nyakához hajoltam, és egy mély szippantás után beleharaptam. Jobb volt, mint emlékeztem, pedig ez igazán nagy szó. Jacob vére elöntötte a számat, édesen simogatva a nyelvem, aztán selymesen csúszott tovább a torkomra. Pár másodpercig a sebben hagytam fogaimat, hogy ne gyógyulhasson olyan hamar, végül csak nyeltem a még feltörő nedűt, s miután a bőr összehúzódott, nyelvem hegyével végigsimítottam az apró hegen, mely pillanatok múltán teljesen eltűnt. Mintha sosem haraptam volna Jacobba. Szomjam persze nem múlt el teljesen, a torkom még mindig égett kissé, de meg kellett tanulnom uralni ezt a vágyat. Vadászat után is megmaradt ez az apró érzés. Ezt Apa tanította, teljesítenem kell a kérését, hogy büszke lehessen rám. Visszaültem Jacob ölébe, tenyeremet az arcához nyomva elárasztottam hálámmal, aztán vadászatunk képét vetítettem elé, a vággyal rá.
— Vadászni akarsz? Nem vagyok már elég laktató?
Vigyora láttán édesen elmosolyodtam, majd megráztam fejem. „Nagyon finom vagy, de nem szabad csak embervéren élnem. Vissza kell fognom magam.” – közöltem vele.
— Hát… végülis én nem vagyok ember. És velem nem kell visszafognod magad, tényleg!
Mérgesen szusszantottam egyet, aztán akaratosan ráztam meg fejem, hogy tincseim csak úgy repkedtek. „Megígértem Apának! Ők sem harapnak meg embereket. Vagy tudsz szerezni olyan vért, mint Carlisle Nagypapa?” – csillant fel reménykedve a szemem. Nekik ez a megoldás sem tetszett túlságosan, de szerintem remek köztes állapot.
— Nem, donorvért sajnos nem tudok neked szerezni. Kénytelen leszel beérni velem és a vadászattal. Gondolom, emberi ételt még mindig nem akarsz fogyasztani.
Hevesen ráztam meg fejem, göndör fürtjeim ismét szálltak a levegőben, miközben elfintorodtam. Jacob valamiért nevetésben tört ki, de most nem foglalkoztam vele. Még hogy ételt? Annak annyira borzasztó íze van, nem tudom, Jacob hogy képes megenni, mikor a vér sokkal, jobb, még az állati is. Lehet, hogy nem tudja, mit hagy ki? Hirtelen lendültem előre, és tapadtam Jacob arcához, felidézve a vér melegét; gyönyörű, élénk vörösségét; selymes, lágy, csalogató ízét…

Következő fejezet...