Renesmee Cullen naplója - Életképek: 3.fejezet

A Renesmee életéről szóló történet újabb fejezete. Köszönöm Alice-nek az előzőhöz írt bátorítást! :) Jó olvasást! :)

— Huhh, Ness, ezt inkább hagyjuk! – fejtette le tenyerem magáról. – Tudom, mennyire szereted, de én nem fogok véren élni!
Lebiggyesztett ajkakkal néztem rá.
— Bocsánat – suttogtam. Mi a jó a beszédben, mikor amúgy az érzéseket is megoszthatjuk? Így hát ismét a jól bevált módszerhez folyamodva osztottam meg Jacobbal, hogy tényleg sajnálom.
— Elhiszem, Kölyök! – mosolygott rám. – Te nem vagy veszélyes, épp azért, mert nem támadnál emberekre! A Volturi ismeretlenül gyanúsított meg téged. Ráadásul te nem vagy az a halhatatlan gyermek, akitől úgy rettegnek; bizonyos értelemben halhatatlan sem vagy. Tudod, nagyon sokan félnek az ismeretlentől, és ahelyett, hogy megismernék azt, vagy tájékozódnak, inkább el akarják pusztítani. A Volturi hibát követett el. Már eldöntötték, hogy megtámadják a családod, te csak remek indok voltál erre, érted? Ez nélküled is megtörtént volna. Te nagyon különleges vagy, Renesmee!
Szeretetteljesen öleltem meg Jacobot, majd egy újabb kétségem osztottam meg vele. Sóhajtott.
— Nekem is nagyon hiányzik Bella! És nem tudom, mikor látjuk őket újra, sajnos azt sem, hogy találkozunk-e velük ismét…
Rémülten tapasztottam szájára az ujjaimat. Megsimogatta az arcom, aztán magához vont, és erősen szorított magához.
— Tudom, hogy aggódsz emiatt, de ez az igazság, Nessie. Bella azért küldött el, hogy téged megmentsen. Nem bírta volna elviselni, ha ott a réten meghalsz, én sem tudtam volna elviselni, Edward se, senki se.
„Csak mi maradtunk?” – kérdeztem, miközben letöröltem egy kicsorduló könnycseppet.
— Nem tudom. Nagyon remélem, hogy valahogy megoldották a dolgot harc nélkül, és utánunk jönnek. Tudod mit, pár nap múlva felhívjuk őket, rendben? Vagy a családod, vagy a falkát, akkor tudni fogjuk, mi történt.
Mosolyogva bólintottam az ötletre.
— De addig kettesben leszünk. Nessie, emlékszel, mi volt, mikor Charlie-val találkoztál? Nem kommunikálhattál vele, úgy, mint velem, vagy Belláékkal.
Bólintottam, hogy tudom, miről beszél.
— Helyes. Nessie, ha a városba megyünk, mert be kell majd mennünk, akkor ugyanez lesz érvényben, oké? Rajtam kívül senkivel ne állj szóba! Érted?
„Igen. Szeretlek, Jacob!”
— Én is szeretlek, Nessie. Bátorság! Na, nézzük, mi van abban a hátizsákban!
Lerakott az ágyra, ő pedig felkelt, és megfogta a zsákot, amit Mami adott rám, majd visszaült az ágyra, és elkezdett kipakolni belőle. Kíváncsian másztam közelebb. Jacob legelőször egy borítékot húzott ki belőle. Kíváncsian vártam, hogy megnézze, és végre nekem is megmutassa. Egy kis kártyát húzott ki, de nem adta nekem tovább. Úgy tűnt, olvassa, majd egy morgás hagyta el ajkait. Az arcáról teljes biztossággal olvastam le a döbbenetet, a rosszallást és a megértést. Már nyúltam volna, hogy elvegyem tőle, de elhúzta a kezét, és visszarakta a borítékba a kártyát. Morcosan pillantottam rá.
— Nem, Nessie, ez nem fontos neked.
Aztán, talán a biztonság kedvéért, hogy tényleg ne tudjam megszerezni, az ágyon pihenő lába alá dugta a borítékot. Furcsa, eddig sose tagadott meg tőlem semmit.
— Figyelj, mikor az emberek közé megyünk, néha Vanesszának foglak hívni, de ez téged ne zavarjon, rendben?
Nem értettem. Én nagyon szerettem a nevemet, miért nem azt akarja használni?
— Szükséges, érted? Bella kérte. A biztonságod érdekében. Szóval?
Bólintottam, hogy értem.
— Helyes. És még valami. Még nem sűrűn voltál emberek közelében, kivéve Charlie-t és Sue-t. Egy városban nagyon sok ember él, Nessie. Tudom, hogy tudod, de hallgass meg! Mikor Forksban jártál, érezted az emberek vérének illatát, igaz? Ez most is így lesz, de nem szabad rájuk támadnod!
Értetlenül nyúltam ismét az arca felé. Hiszen én ezeket már eddig is tudtam, és értettem. Miért ismétli el?
— Tudom, de tisztáznunk kellett ezt. De akkor nincs semmi gond.
Ezek után Jacob tovább kutatott a hátizsákban. Egy nagy köteg papírt láttam meg, összecsomagolva, egymás tetején, mind ugyanakkora volt. „Ez mi?” – tudakoltam.
— Pénznek hívják. Szükségünk lesz rá az emberek között, ezzel tudunk nekik fizetni az ételért, és a ruhákért, satöbbi.
Az étel szó hallatán elfintorodtam, de a ruháknak örültem. Szerettem, mikor otthon Alice és Rosie különféle ruhákba öltöztetett, aztán lefényképeztek. Jajj, bárcsak megint megtennék. Közben Jacob még mindig pakolt. Újabb papírokat vett ki, amiket egyenként megnézett, majd kettőt visszarakott. Láttam, ahogy olvassa az egyik papírt, és elhatároztam magamban, hogy most nem fogom hagyni magam, azért is megszerzem. Vártam, amíg a végére ért, aztán elmartam tőle a lapot, hogy annak semmi baja nem lett. Jacob vágott egy grimaszt, de vigyorgott.
— Oda akartam adni neked.

Következő fejezet...