Szerelem, 300 km/h-val - 11. fejezet

Köszönöm mindenkinek a kommentet és az ötleteket! :) Az interjúnál a kérdéseket próbáltam úgy írni, hogy kapcsolódjanak egymáshoz. Remélem, nem lett nagyon rossz, majd ti megmondjátok! :) Jó szórakozást! :)

El Mundo

Éjfél körül feküdtünk le, én a vendégszobában. Nem akartam feszegetni az Alguersuari szülők határait, illetve, mivel biztos voltam benne, hogy Valenciában egy szobát kapunk, úgy gondoltam, kibírjuk ezt az éjszakát egymás nélkül.
Nyolc körül ébredtem. Felvettem egy sortot, és egy rövid ujjút, majd a fürdőben megmostam az arcom, egy csattal feltűztem a hajam, és kihúztam a szemem. Lent már a reggelihez készülődő két nőtagot találtam.
Fél tízkor ültünk kocsiba Jaimével, a balerina cipő helyett, amiben jöttem, egy papucsot vettem fel. Délben már a szobát egyeztettük a recepcióssal, majd a becsekkolás után megkerestük Ranierot. Míg a fiúk elmentek edzeni, én megkerestem Vivit. Az uszodában találtam meg, Nicole és Isabell társaságában, így csatlakoztam hozzájuk. Az úszás után átmentünk a szaunába, onnan pedig egy közös masszírozásra. Sikerült teljesen ellazulnom, olyannyira, hogy…
— Jó reggelt! A.J.! – Vivian mosolygó arcával néztem szembe.
— Hm?
— Elaludtál. Mit csináltál te az éjjel? – eresztett meg egy kaján vigyort.
— Ha-ha! Aludtam, képzeld! – válaszoltam morcosan, és feltápászkodtam a masszázs asztalról.
— Nem eszünk valamit? Az ebédidőt szépen elpihentük – ajánlotta Isabell
— Tőlem mehetünk – dobta hátra a haját Nic.
— Én is éhes vagyok – mondtam. Csak most vettem észre, hogy a gyomrom már eléggé üres, szinte azt vártam, mikor kezd korogni.
— Akkor irány a lakosztály. Negyedóra múlva az étteremben? – indítványozta Vivi.
— Rendben, negyedóra.
A lakosztályba visszatérve vettem egy frissítő zuhanyt, megigazítottam a sminkem, majd az asztalon hagyva egy kis cetlit Jaime számára, mentem le a hallba, ahol már ott volt Isa és Vivi is. Körülbelül egy perc elteltével csatlakozott hozzánk Nicole, illetve Timo is befutott. Egy forró csókkal üdvözölték egymást Isabelle-lel. Öten ültünk le, és rendeltünk pár könnyebb fogást, hiszen hétre járt az idő.
— Délelőtt beszéltem Jess-szel, még mindig egészen ki van, de már vidámabb – osztotta meg velünk Isa.
— Nem tudom, mi ütött Jensonbe, de nem igazán hiszem el, amit mindenkinek mondott. Hiszen világbajnok lett mellette! – ingattam a fejem, mikor valaki hirtelen befogta a szemeim. Mosolyogva simítottam végig a hosszú ujjakon. – Jame!
— Sziasztok! – huppant le mellém az üres székre, és adott egy csókot. – Hiányoztál!
— Te is nekem! – suttogtam az ajkaira.
— Hölgyeim, és Ura! A Forma1 legújabb álompárja! – vigyorgott Vivian, de nem igazán törődtünk vele.
— Mit szólnál, ha felmennénk a szobába, és meccsnézés közben folytatnád a falatozást? – emelt a számhoz Jaime egy darabot a ráksalátámból, amit készségesen fogadtam el.
— Vagy mit szólnátok ahhoz, ha velünk együtt néznétek, a hotel kivetítőjéről? – kérdezte Timo, mielőtt válaszolhattam volna. Egy percig némán egyezkedtünk Szerelmemmel, végül megvonta a vállát.
— Na, jó, menjünk!

A hatalmas tárgyaló zsúfolásig telt pilótákkal, illetve egyéb szurkolni vágyókkal, szinte mozdulni sem lehetett, szerencsére azonban elég ülőhely volt, így kényelmesen végig tudtuk nézni a meccset.

Egy kéz simított végig az arcomon. Nyújtózkodva fordultam az oldalamra, karomat a fejem alá hajtva, aztán álmosan sóhajtottam egyet. Bal kezemmel tapogattam az ágyat, majd kiscica módjára bújtam közelebb, mikor megtaláltam Kedvesem. Mormogva emeltem meg a fejem a mellkasáról, és ütöttem meg finoman, mert nem akarta abbahagyni a néma nevetést, amitől rázkódott.
— Jó reggelt! – adott a hajamra egy puszit.
— Jót! Én még alszok! – motyogtam a felsőjének, és újra kényelmesen elfészkelődtem.
— Szeretlek, Ana! – ölelt át, és húzott magához szorosabban. – De ettől függetlenül lassan fel kellene kelnünk.
— Hány óra?
— Tizenegy.
— Akkor még ráérünk! Csak szerda van!
— Muszáj! Fél egykor interjú!
— Az még másfél óra!
— Igen, de szükségünk van arra a másfél órára! Annie, ébresztő!
— Nehéz lesz ébren maradnom, ha folyamatosan cirógatsz!
— Akkor inkább ütögesselek? – kezdett rázkódni megint a mellkasa, mire morcosan gördültem le róla. Ezt a pillanatot választotta a gyomrom, hogy hangosan megkorduljon.
— Csak nem éhes vagy?
— Hát ezt meg honnan veszed? – néztem rá csodálkozva.
— Megérzés – vigyorodott el féloldalasan, és felemelte a telefonkagylót. – Mit ennél?
— Nem tudom. Bármi jöhet – válaszoltam, miközben a cuccaimhoz sétáltam, tiszta fehérneműért, aztán elfoglaltam a fürdőszobát.

Végül fél egykor interjúra készen ültünk a hotel egyik tárgyalójában, bár előtte húsz percig gondolkodtam, mit vegyek fel. Ezt Jaime vigyorogva meg is jegyezte, mire hozzávágtam egy kezembe kerülő nadrágot.
— Jó napot! – ült le velünk szemben egy harmincasnak tűnő, gesztenyebarna hajú nő. Fekete szoknyát, és elegáns, piros blúzt viselt. – Inez Milland.
— Jaime Alguersuari – fogott vele kezet az asztal felett. – Tegeződhetünk? – ajánlotta fel, hiszen előzőleg megegyeztünk, hogy megkérdezzük.
— Persze, szervusztok!
— Annabelle J. Károlyi! – fogtam kezet én is az El mundo riporterével.
— Néhány kérdést teszek fel, lesz olyan, amelyiket egy-egy olvasónk kérdezte. Szeretném, ha gördülékenyen folyna a beszélgetés, és nem feszélyezne a diktafon – tette ki az asztalra a kis magnót. – Kezdhetjük?
— Kérdezz! – intett Jaime, majd a karját visszatette a székem háttámlájára, és a hajammal kezdett játszani.
— Nos, itt ül velem szemben Jaime Alguersuari, az eddigi legfiatalabb Forma1-es pilóta, valamint Annabelle Károlyi, a tavalyi világbajnok, Jenson Button unokahúga – mondta a diktafonra, aztán hozzánk fordult.
— Képek jelennek meg rólatok, amin összeölelkezve, kézen fogva sétáltok; arról cikkeznek, hogy együtt vagytok. Valóban megszületett a Forma1 legújabb álompárja, vagy csak médiafogás az egész?
— Nem vagyunk annyira híresek, hogy médiafogásokhoz kelljen nyúlnunk a figyelem fenntartás céljából. Illetve nem tudok róla, hogy álmodnék, de ha így van, akkor remélem, sose ébredek fel! – mosolyodott el Hercegem, és rám nézett. – Mindenesetre szeretjük egymást Annie-vel, és ez hivatalos.
— Annabelle, téged a McLarenhez is fűz kapcsolat. Hogy fogadta a két csapat vezetősége a dolgot? Nem tartanak egy esetleges álszerelemtől a kémkedés érdekében?
— Nem lennék jó kém, hiszen semmit sem tudok a csapatok fejlesztéseiről – mondtam el szinte unottan. Nem sok interjút adtam még, de abban a kevésben mindig rákérdeztek valahogy erre a témára, és mindig elmondtam ugyanezt. – Úgy gondolom, gyorsan túltették magukat a traumán, és beletörődtek. Az első egy hét még elég szokatlan volt, de most már semmi fennakadás nincs. Tudom, mikor kell visszahúzódnom, és hagynom a szerelőket és mérnököket, vagy épp Jensont és Jaimét dolgozni.
— A Török Nagydíjon már kéz a kézben sétáltatok. Mikor jöttetek össze? – tette fel a következő kérdést, én pedig elégedett voltam magammal, hogy kielégítő választ adtam.
— A monacói futam hetében – válaszolt Jaime. Látszott rajta, hogy nem szándékozik többet mondani, így Inez kénytelen volt továbblépni a következő kérdésre.
— A szüleitek mit szólnak a kapcsolatotokhoz?
— Mivel Anyáékkal már találkozott, nyugodtan mondhatjuk, hogy levette őket a lábukról – mosolyodott el Jame, majd átvéve a szót, folytattam.
— Egy magyarországi kiruccanás Jaimének most elég nehezen menne, így a találkozás még várat magára. Ettől függetlenül alig várják, hogy megismerhessék, hiszen szimpatikusnak találják.
— Mi a helyzet az ismerősökkel?
— Természetesen mindenben támogatnak, annak ellenére, hogy meglepte őket a kialakult viszonyunk.
— Annabelle – fordult újfent felém. –, milyen a viszonyod Jensonnel?
— Amilyen a nagybátyámmal lehet – válaszoltam diplomatikusan, majd, látva, hogy nem igazán örül ennek a válasznak, folytattam. – Jól kijövünk, azt hiszem, ennél több nem kell.
— Most végezted el a középiskolát, amihez gratulálok. Milyen terveid vannak a továbbtanulással kapcsolatban?
— Egy magyarországi egyetemre adtam be a jelentkezést. Tudom, hogy ősztől ez eléggé meg fogja nehezíteni az életünket, de bízom benne, hogy meg tudjuk oldani.
— Miben és mennyire tudod támogatni Jaimét?
— Mint mondtam, a fejlesztésekről semmit nem tudok, így csak lelki támaszt tudok nyújtani. Mellette vagyok, meghallgatom őt, bíztatom. Tudom, hogy nem véletlenül került be a királykategóriába, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is bizonyítani tudja ezt.
— Jaime, mennyire zavar téged, hogy az utóbbi versenyeken a csapattársad sikeresebb volt?
— Sebastiennek csak gratulálni tudok, amiért képes kihasználni a jó autóban rejlő adottságokat. Örülök, hogy a csapat folyamatosan tudja bizonyítani, hogy itt a helye.
— Még egy utolsó kérdés. Annabelle, téged gyakran látni a Red Bullos Sebastian Vettellel. Mi ennek az oka? Milyen kapcsolat van köztetek?
— Sebivel nagyon jó barátok vagyunk, olyan, mintha a bátyám lenne.